Szabados Blanka

2011-01-29 ,
empty image

Körülbelül másfél hete kigondoltam hogy szeretnék csinálni valami kis éjszakai szösszenetet, azonban elég sokminden hiányzott hozzá. Kezdjük ott, hogy a 30D-mel nem nagyon tudok igazán jó esti képeket csinálni(mármint ha magas érzékenységről van szó), kivéve ha az valami épületfotó vagy ilyesmi lett volna, de én nem ilyenre vágytam, és amúgy sem ebben a témakörben szeretek mozogni:)

Szóval megint el kellett mozdulni a portrézás irányába,amihez ugyebár legalább két ember kell. Részben ezért is szeretek portrézni, mert így be kell vonnom egy másik embert is az alkotási folyamatba, és csak úgy lehetnek jó képek, ha mindketten odatesszük magunkat, így esett a választás Szabados Blankára, mert tudtam hogy rá mindenképp számíthatok, és örömmel jött fotózni és még az sem tántorított el minket, hogy pont abban a 2 órában,amikor a fotózás zajlott, eléggé esett az eső is.

Igazából mást el sem tudtam volna képzelni a képekhez és egyébként is már maga Blanka is nagyon inspirál, elég csak ránézni…:)

Innentől kezdve már csak a felszerelésem technikai korlátait kellett átlépnem valahogy. Ezt egészen egyszerűen oldottam meg, ugyanis kölcsönkértem egy Canon EOS 5D Mark II-t, amivel tudtam hogy nem lesz gondom a magas érzékenységgel. A másik dolog amire a hangsúlyt akartam fektetni, az a bokeh, amit a városi fények, a lámpák és az autók adnak. A Canon 85mm f1.8 USM objektívem nagyon jó erre a célra, azonban a biztonság kedvéért magammal vittem egy Canon 70-200mm f2.8 L-et is, hátha nem lesz elég a 85mm-es objektív háttérmosása(itt jegyezném meg, hogy a 70-200-nak kb csak 200mm-re kitolva van értelme, körülbelül 150mm alatt már érdemesebb inkább a 85-öst használni, mert f1.8-on az már jobban mossa a hátteret, és nagyobb fényerőt is kapunk, mint amit a 70-200 tud biztosítani, raádásul a kép is élesebb és kevésbé zajosabb, mert ahogy növeljük a fényerőt, úgy tudunk lefaragni az érzékenység értékéből). Nem beszélve arról hogy a 70-200 egy nagy és nehéz, roppant kényelmetlen objektív, nem is nagyon szeretem, de erről majd írok egy külön posztban valamikor.

Gondoltam ha már nálam van az 5DII, akkor talán jó lenne videózni is egyet, ha esetleg nincs ötletünk fotóra, úgy voltam vele, hogy egy próbát megér egy 30-40mp-es kis videót összehozni. Egyébként pont ezért előtte nap letesztelgettem kicsit az 5DII videózási képességeit, amit már az előző posztban olvashattatok is. Mivel azonban a 85mm-es objektívem alá csak egy fix50-em van, ami EF csatlakozású(szóval rámegy az 5D-re), így biztonság kedvéért elvittem magammal egy Canon 24-105mm f4 L IS USM objektívet is, hátha véletlen kell a nagylátó. Végül nem kellett, szinte végig a táskában lapult, csak a közös képeket készítettem ezzel az objektívvel, de legalább fel voltam készülve:) Egyel több obi sosem árthat a tatyóban, azt hiszem ezzel mindenki egyetért:) Kellett még szereznem egy stabil állványt is, mert tudtam, hogy a Velbon CX444-em nem fogja tudni stabilan tartani a 70-200-at. Szóval szintén kölcsönkértem egy Manfrotto 055PROB állványt is és hozzá egy Manfrotto 501HDV fejet.

Ami nagyon érdekes az inkább az 5DII zajszintje. Nagyon durva hogy mire képes ez a szenzor. Én a 30D és az 50D képéhez vagyok szokva és ahhoz képest ez sokkal, de sokkal jobb. Iso 4000-en is olyan képet csinál, mintha a 30D-vel 1600 körül lőttem volna, sőt, sokkal jobban szerkeszthető is. Ha a 30D/50D magas érzékenységen készült képeihez nyúlok Lightroomban, akkor egy-egy kisebb módosítástól is nagyon gyorsan megugorhat szemcsézettség a képen. Ráadásul a két számjegyű gépeknek már magas érzékenységen nincs is olyan kontrasztos és szaturált képük, mint ami az 5D-nek van. A raw képek is teljesen úgy viselkednek szerkesztés során, mintha mondjuk egy kétszámjegyű géppel készült iso800-as vagy iso640-es képet szerkesztgetnék. Nem beszélve arról, hogy már a képeket ki is nyomtattam A4-ben és egyáltalán nem látszik a zaj a képeken, szóval nagyon durva hogy iso4000-es képeket simán A4-ben lehet nyomtatni, meg sem látszik.

Ezt csak azért írom hogy valami negatív is legyen az 5D-ről:

A fókuszálás katasztrófa. 2011-ben nem ezt várjuk egy félmillás váztól. A nikon itt előttünk jár, sőt már a canon 7D-ben is nagyon jó fókuszrendszer van, és az egy 200ezer forinttal olcsóbb váz. Ennek ellenére a mai, új árán kb 540ezer forintos vázban ugyanaz a fókuszrendszer van, mint a 2006-os 30D-mben. Valljuk be, hogy ez nagyon gáz, sőt igazából a kereső szélére még fókuszpont se jutott, még annyira sem, mint a két számjegyű vázakban, szóval körülbelül a középső fókuszponton kívül nem éri meg mást használni az 5D-ben.

A másik hiányosság pedig a videózásnál mutatkozik meg. Mint már az előző posztban is írtam, a fókuszálás nagyon rossz és csak manuális fókuszálással lehet értelmes eredményt kicsikarni belőle. Jah és nincs raw videó sem, ami egy kicsit fájó pont, mert tök jó lenne durvább kifordított színvilágokat adni a videókhoz is, mint a képekhez, azonban erre nincs lehetőség. iMovie-ban például egy kis kontraszt húzogatástól teljesen szétesik a videó, szóval pont mintha valami gagyi kompakt géppel készült jpg-t szerkesztenénk. Maradnak tehát a nyers színek és a fehéregyensúly előre beállítása, ami nem a legkényelmesebb dolog a világon…

Elég sokat írtam már, most azonban jöjjenek a képek, és a végén a kisvideó, ami körülbelül életem első videója, szóval úgy nézzétek:) Igazából ezt is lehet hogy jobb csak tesztvideóként felfogni. Talán lesz ez még jobb is, bár őszintén szólva nem annyira érdekel a videózás, hogy túlságosan belevessem magam a témába.

Ha rákattintotok a képekre, akkor kicsit nagyobban nézhetitek;-)

Egyik képen sincs semmiféle zajszűrés. Bár LR3-al dolgoztam fel őket, de nem akartam elkenni a részleteket és a szép szemcséket, szóval a zajszűrés tekintetében minden maradt úgy, ahogy kijött a gépből.

Ez lett szerintem a legjobb kép, csak az éjszakai környezeti fények világítottak, semmi vaku vagy egyéb dolog. Szerintem tök jó analóg feelingje van, és itt még jól is néznek ki a kis szemcsék, amiket az iso4000 adott:)

Ezt a képet direkt 1280-asban töltöttem fel, hogy jó nagyban lássátok. Kérdés a következő. Mekkora érzékenységgel készült a kép?

Segítség: Beltéren készült, nem használtam vakut, 5DII-vel készült és f4-en volt a rekesz, nincs élesítés, sem zajszűrés rajta.

Update: Na mivel mindnenki privátban írta a tippjeit, így egyszerűbb ha mostmár beírom, a kép iso25600-on készült. Én nagyon meglepődtem hogy ennyire használható lett a kép ilyen extrém érzékénység mellett.

És végül a videó(érdemes FullHD-ban nézni és valami fejhallgatóval vagy értelmes hangszóróval, mert az elején olyan basszus van,amit nem minden hangszóró jelenít meg…):

[youtube=http://www.youtube.com/watch?v=q9j-AkG9BEg&w=640&h=390]

Update: Jelezték hogy néhány embernél nem játsza le a youtube…

Itt a vimeo-s változat:

[vimeo http://www.vimeo.com/19332181 w=640&h=360]

Lénárt Gábor

15 comments

  1. Nem kell annyira csodálkozni, azért az 5DMII érzékelője fullframe… Az AF-rendszere meg, hulladék. 🙂

    1. Igen tisztában vagyok vele, de azért mégis kicsit meglepett hogy ennyivel jobb:)
      Jó lenne ha az enyém lenne a gép, de sajnos ahhoz még gyűjtögetni kell egy jó ideig….:))

  2. Az AF rendszer nem követelmény, a mozi- és filmipar se nagyon használja, hiszen ott egy erre drága pénzen szerzett ember manuálisan állítja állandóan. Volt részem benne, nagyon profik ezek a fókuszáló emberek, szemre megmondják hogy mi mennyire lesz éles, és úgy állítanak élességet, hogy nem is látják a kamera képét. És nem is nagyon tévednek, kevés esetben kell életlenség miatt újra venni jeleneteket.
    Ezek a dolgok csak nekünk hiányoznak, akik hozzászoktunk. 🙂 (nekem is) 🙂

    1. Szerintem a linkednél a D700-nál nagyobbak a szemcsék. Az 5DII-nél csak a színzaj a jelentősebb, de az meg jobban kezelhető, nem kell szétkenni a képet. De egyébként is hiába verné meg kicsivel a D700 az 5DII-t, akkor is egyéb tulajdonságai miatt is, és amiatt is 5DII-t vennék, mert sokkal több canonos ismerősöm van és lehet cserélgetni a cuccokat, meg csomó obit kölcsönkérni ha szükség van rá, meg nekem is már Canon rendszerem van, és ha akarnék, akkor is nehéz lenne átállni, de egyáltalán nem akarok:)

Leave a comment

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .