Helló 2014!

2014-01-06 ,
empty image
empty image

Ismét eltelt egy év, már nagyjából mindenki megírta a 2013-at összefoglaló blogposztját, elkészültek az összefoglaló videók, sok helyen kihirdették hogy szerintük mik voltak az év képei, stb. Elhivatott blogger lévén én is megírom a 2013-at összefoglaló blogposztomat, megpróbálom összeszedni, hogy mi történt velem az utóbbi időben. Lehet, hogy kicsit zűrös lesz a poszt, de megpróbálok valami irányt felvenni, mondjuk nagyjából hónapok szerint haladni.
Szóval csapjunk bele! Hol is hagytuk abba 2012-ben?

Január-február-március:
Erről a néhány hónapról nem sokat tudok írni, erősen kipihentem a végigvitt 365 projektem hatásait. És szépen lassan feldolgoztam az egészet. A 2012-es év ilyen szempontból nagyon kemény volt, és nagyon emlékezetes, mert tényleg szinte minden napjára emlékezni tudok a 365 miatt. De elég a 365-ből, van róla egy egész blogposztom, olvassátok el azt, ha még nem tettétek!:)
Januárban elkészült a gaborlenart.com a mostani formájában, lett portfoliós rész, új design meg minden ami már hiányzott akkoriban. Azt hiszem itt kezdtem el felvállalni esküvőfotós létem is(pontosabban hogy az is(!) szeretnék lenni), és egy kezdetleges portfoliót az akkori esküvő fotóimból is összeválogattam, és már külön menüpontja lett az oldalon, ami addig még nem volt. Mindeközben csináltuk Fejes Viktorral a Tripodcastet, hívtunk vendégeket, próbáltuk feldobni a show-t egy kis fotókritikával, ezzel-azzal, több-kevesebb sikerrel.
Közben nem fotóztam semmit, egy-két munkám volt összesen a három hónap alatt, semmi említésre méltó, személyes projekteket sem fotóztam, ezért hogy életben tartsam a blogot, szöveges cikkeket írtam, max 1-2 képpel feldobva.

Április:
Számomra Áprilisban kezdődött 2013, akkor kezdődött el az igazi pörgés. Mondjuk nem is csoda, hiszen március 25-én még hó esett, így a tél elhúzódott, ezzel pedig az egész év is elcsúszott. Akkor még nem volt stúdióm, ahol télen bármit tudtam volna kezdeni, főleg emiatt sem volt semmi fotózás egészen áprilisig. Áprilisban hatalmas felszerelés váltáson mentem keresztül, elértem életem egyik álmát és Full Frame-re váltottam. Akkor még a Canon EOS 60D-m volt, 18-55-el, 50mm f1.8-al és a 85mm f1.8-al. Ezt váltottam Canon EOS 5DMarkII-re, a 18-55-öt, Canon 35mm f2-re, az 50mm f1.8 II-t pedig Canon 50mm f1.4 USM-re. A 85-öst meghagytam természetesen. Szóval elköltöttem egy csomó pénzt, de nem bántam meg, sőt, úgy érzem hogy ez életem egyik legjobb döntése volt. Elképesztően sokat jelentett ez a váltás, gyakorlatilag a hobbi szintű felszerelést cseréltem egy profi, munkára alkalmas felszerelésre, ami meg is hozta a gyümölcsét, néhány hónap alatt vissza is kerestem vele az árát.
Áprilisban Viktor eltávozott a Tripodcastből, helyére pedig belépett Varga Benedek, akivel azóta is jól érzem magam, egyre jobban megismertük egymást, és szerintem sokkal jobbak lettek az adások. Benedek is hozzászokott a dologhoz, én pedig sokkal jobb hangulatban ülök le adást készíteni azóta. Valaki szerint rossz volt hogy Viktor elment, de sokak szerint jót tett a váltás. Én az utóbbi táborba tartozok, de szerencsére Viktor is megtalálta a maga közönségét a saját készítésű tartalmainak, nem kell őt félteni 🙂
Egyúttal megkaptuk a Rackhost támogatását is, ahová átköltöztettük a Tripodcastet. Ez volt az első alkalom, hogy egy cég támogatott minket.

Május:
Kisütött a nap, elkezdtek szaporodni a melók, én meg élveztem az 5DII adta lehetőségeket, hozzánőttem a géphez, tettem ki a blogra egy-egy képből álló blogposztokat is, mert egyszerűen csak élveztem vele fotózni, mindenféle rákészülés, koncepció nélkül.

Június:
Nagyon fontos hónap volt az évben, elkezdődött az esküvői szezon, de ami még fontosabb az egész év szempontjából, hogy megismertem Guba Gergőt és Kothencz Attilát egy júniusi közös munka alkalmával:Poszt1, poszt2. Ennek jelentőségére még később kitérek.

Július:
Kis pihenés, majd vissza a munkához, portréfotózások, esküvők és mindenféle egyéb munkák.

Augusztus:
Második közös meló Gergővel, továbbra is mentek a jegyesfotózások és az esküvők természetesen. Közben megcsináltam egy saját projektet Bán Borókával, akit idegenként a buszmegállóban szólítottam le. Néhány kép nagyon nagy kedvenc lett ebből a sorozatból, imádom ezeket a képeket! Közben a harmadik munka is megvolt, amit Gergőékkel közösen csináltam, ez pedig életem első fotós munkája volt, amivel külföldre kellett mennem. Bár ennek sok jelentősége igazából nem volt, de azért mégis így tudat alatt jelent nekem valamit.
Szintén Augusztusban csináltam a Restless-nek lookbook-ot, ami szerintem nagyon jól sikerült és tovább erősítette a lifestyle fotók iránt egyre növekvő érdeklődésem. A videót hozzá Gergő készítette, bár lassan ezt már említenem sem kell 🙂

Szeptember:
Sok-sok esküvő még mindig, plusz egy saját projekt, amit Rácz Berta Sárával készítettem. Ha még nem láttad katt: Első részmásodik rész. Ez is elég jól sikerült, több időt kellene szakítanom saját projektekre…:)

Október:
Főként a felgyülemlett augusztusi és szeptemberi munkaáradat kiposztolásával és feldolgozásával telt, plusz a stúdiónk megalapozásával, magyarul eszméletlen sok agyalással…;-)

November:
Guba Gergővel, Kothencz Attilával és Bracsok Norberttel, négyen kibéreltünk egy lakást Szegeden és elkezdtük irodaként és stúdióként használni. Nagyjából az egész októberünk és novemberünk ráment erre a projektre, nagy nehezen megtaláltuk a megfelelő lakást, és mivel teljesen bútorozatlan volt és sok tekintetben feljavításra szorult, így kipofoztuk saját ízlésünk szerint, berendeztük és elkezdtük egyre aktívabban használni.
Na persze ezt technikával is be kellett rendezni, így saját részemről vettem stúdióvakukat, fényterelőket és hátteret is, ami szintén nem kis költség volt.
Ugye mondtam hogy lesz jelentősége annak, hogy júniusban megismertem Gergőéket 🙂 Hát ez lett végül, jelenleg itt dolgozunk együtt. Egymás munkáit nem igazán tudjuk elvenni, mert Gergő videós, Attila hangtechnikus, Norbi pedig webprogramozó, én pedig ugyebár fotós vagyok. Viszont ezek a szakterületek összeadódva nagyon hatékonyak tudnak lenni. Jó példa erre a Restless is, ahol a weboldalt, a fotókat, a videót és a videó alatt a hangot, tippelhettek hogy ki-ki csinálta… 🙂 Tehát a hosszútávú cél hogy együtt dolgozzunk, ne csak egymás mellett.
Már éppen elkezdtük volna körvonalazni a 2014-es terveinket, a közös weboldalt, a közös nevet, de jött a december…

December:
December számomra egyértelműen a stúdiós munkák hónapja volt, eddig télen sosem volt semmi munkám, most viszont a stúdió miatt lehetőségem volt fotózni télen is. Ez elég nagy előny, mert így jópár hónappal kibővülnek a lehetőségek a munkára, és sok lehetőséggel bővülhet az ötletek listája is. Mostmár elég sok mindent meg tudok csinálni, amit eddig, stúdió nélkül nem tudtam volna. Esküvő és portréfotósként stúdió nélkül szinte csak nyáron lehet fotózni/dolgozni. Ha viszont van stúdió, akkor már egyből minden más.
De a december nem csak az én munkáim miatt volt elfoglalt, ugyanis egy új közös projekt közelített a végéhez, ez pedig a 2013-as Szeged Timelapse volt, ahol besegítettem Gergőéknek. A videón öten dolgoztunk párhuzamosan, a végén már őrületes tempóban, hogy tartani tudjuk a beígért karácsonyi publikálást. Volt hogy én is hajnali fél hatkor feküdtem le, mert addig dolgoztam a fényelésen, aztán 11-kor felkeltem és folytattam egész nap. A karácsony után és azóta is ennek a pörgésnek a kipihenése tart, bár a két ünnep között is volt egy kis munkám, de ezért is késett kicsit ez a blogposzt, mert ezen a héten még mindig igyekeztem minél többet pihenni, filmezni, kikapcsolódni, stb.

Összefoglalva tehát 2012-ben szinte az egész évem egy nagy személyes projekt volt(alig-alig volt néhány munkám), ehhez képest 2013 egyértelműen a munka éve volt, nagyon örülök, hogy egyel közelebb kerültem a célomhoz, hogy megéljek a fotózásból. 2013-ban indult be igazán számomra a fotózás mint munka, és alig várom már 2014-et, mert érzem, hogy még sikeresebb lesz mint 2013 volt, menetelek tovább az úton és próbálom magam egyre feljebb és feljebb küzdeni. A fentiekből látszik, hogy hihetetlen, hogy mennyi minden tud történni, mennyi minden meg tud változni egyetlen év alatt. Pont ezért várom 2014-et, mert sose lehet tudni, mit hoz az új év.

Célok kitűzése:
2013-ban nem tűztem ki konkrét célokat, csak volt egy kis álom listám, hogy mit lenne jó elérni. Persze akkor még minden álomnak tűnt. Januárban úgy gondolkoztam, hogy örülök, ha év végére sikerül összespórolni egy full frame vázat, de például a régi vágyam, az iPad vásárlása esélytelennek tűnt már mellé. Ehhez képest már áprilisban összejött a full frame váz, jó objektívekkel, plusz év végére egy saját stúdió(ki gondolta volna), és a blogposzt írása pillanatában már megrendeltem az iPad Air-t, aminek a szállítására várok jelenleg. Szóval igazából minden összejött 2013-ban, amit szerettem volna(legalábbis tárgyilag), ezért 2014-re sem fogok megfogadni semmit, csak nagyjából felállítok magamban egy kis listát, hogy mi az amit szeretnék elérni, megcsinálni, vagy esetleg beszerezni. A fő céljaim évek óta változatlanok, és azokon folyamatosan dolgozok, ezért a dátum változása sem változtat igazán semmin. Nagyon jónak éreztem már 2012-t és 2013-at is, szóval csak csinálom tovább amit szeretnék, hülyeség lenne bármin is változtatni, ha jól érzem magam 🙂
Annyit elárulok, hogy a beszerzős rész tartalmazza a Fuji X100-at, vagy valami hasonló MILC-et, amit jó lenne 2014-ben beszerezni, de majd meglátjuk mit hoz a jövő…
Lassan be kéne már fejeznem ezt a posztot, így is már elég hosszú lett, nem is tudom ki az aki elolvassa még ezt is, de ha már idáig eljutottam, leírom:
365 projekt:
Én nem kezdtem 2014-ben 365 projektet. 2013-ban is elég sok fotózásom volt, így nem érzem szükségét, hogy plusz terheket vállaljak magamra. Másik dolog, hogy még túl friss lenne, még csak 1 év telt el a legutóbbi befejezése óta, és az élethelyzetem alig-alig változott. Még mindig ugyanott lakok, és még mindig egyetemre járok, így sok kép ugyanazt tartalmazná mint a 2012-esben, ami számomra nem lenne izgalmas, és az izgalom hiánya miatt úgy érzem, hogy nem tudnám végigcsinálni. Plusz az 5DII egy munkagép, nagy is és nehéz is ahhoz, hogy mindenhová elvigyem magammal, ezért most ez nekem kimarad. Ha a jövőben sikerül beszereznem a Fuji X100-at, akkor lehet, hogy 2015-ben újra nekiállok a 365 projektnek. Úgyis abban az évben fogok lediplomázni is, szóval változni fog az élethelyzetem is, és a Fuji X100-at pont arra venném, hogy mindenhová el tudjam vinni, szóval meglátjuk…Még nem tartunk ott, egyelőre nem hiányzik a 365 🙂
Akik viszont kezdtek, őket érdemes lehet követni, néhányan az ismerőseim közül:
Varga Benedek(akit ha nem ismersz, hallgass Tripodcastet, vagy nézz szét a blogján), Nádai Gábor(alias Mefi, aki végigcsinálta 2012-ben is, amikor én, hát nóóórmális? 😀 ), Bukodi Norbert(aki a tőlem vásárolt 60D-vel nyomul, jó kezekben van a gép), és Csüri Andi(aki nem adja fel, újra és újra nekifut, mindig is imádtam a képeit, hajrá-hajrá!). Szurkolok nekik, hogy minél tovább bírják, és csinálják végig az évet, és persze emellett minden olvasómnak boldog, sikeres és legalább olyan mozgalmas 2014-et kívánok, mint amilyen 2013 volt! 🙂

1 comment

Leave a comment

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .