Goldenblog 2012! Bent az első 10-ben!

2012-09-19 ,
empty image
empty image

Kihirdették a 2012-es Goldenblogon a szakmai zsűri által legjobbnak tartott 10 fotóblogot is.

Amikor beneveztem idén Goldenblogra, úgy voltam vele, hogy a sztyui.wordpress.com-ot reklámozom, szóval ennek a blognak a régebbi formáját, amit most láttok. Az volt a célom, hogy a közönségszavazáson benne legyek az első 10-ben, mint azt írtam is korábban, viszont a rendes blog mellett beneveztem a 365 projekt-es oldalamat is, aminek a szavazására nem bátorítottam senkit, mert nem akartam megosztani a szavazatokat a két blogom között, így is nehéz döntés volt a szavazóknak, hogy összesen csak egyetlen blogra adhatták le a szavazatukat. Szóval gondoltam hogy a rendes bloggal be kéne jutni a közönségszavazós legjobb 10-be, és a 365-el pedig reménykedek, hogy bejutok a szakmaiba, ahol szakmai zsűri bírálja a blogokat, úgy, hogy ahhoz a közönségszavazásnak semmi köze nincs. Gondoltam ha elég jó, akkor úgyis elismeri a szakma és bejut, ha nem, akkor nem, ez van…Nos, ez is bejött, pont ahogy terveztem, mert tegnap kihirdették a szakmai zsűri által legjobbnak tartott 10 darab blogot, és bizony köztük van a Sztyui365 is, szóval nagyon sikeresnek mondhatom ezt az évet ebből a szempontból. Nagyon nagy eredménynek tartom, hogy két bloggal sikerült bekerülnöm a legjobb 10-be, és hogy nem csak a közönségszavazásban sikerült ez, hanem tényleg a szakma is méltányolja fáradozásaimat, hogy minden nap, mindenhová viszem a fényképezőgépet és mindenben a témát látom már, és január 1 óta keményen, megszakítás nélkül nyomom a 365 projektet, de erről majd szerintem írok majd később egy külön blogposztot, amolyan helyzetjelentés jelleggel(de sok az elmaradás, a 6D-ről is írnom kéne…Nem baj, hallgassátok meg a Tripodcast-et, ott elmondok úgyis mindent).

Szóval köszönöm még egyszer nektek is a sok szavazatot, és a zsűrinek is, hogy bejuttatott a legjobb 10-be, ma(szeptember 19-én) pedig kiderül, hogy ki is nyeri meg az egészet…

Leave a comment

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .